PDA miniszámítógép

Termékeink

Patikai információk egy kézben. Csak Gyógyír.Win felhasználóknak!

A PDA (Personal Digital Assistant, azaz elektronikus személyi titkár) egy hagyományos asztali számítógép tudását hordozza mellényzsebnyi méretben. A PDA-k alapban lefedik egy mobil iroda összes funkcionalitását, az előjegyzési naptártól a szövegszerkesztőn és a táblázatkezelőn át egészen a levelező programig.

Ezen kívül számtalan hasznos program kapható rá, az egyik nagy kedvenc például a GPS navigációs rendszer, amely nem is olyan régen még a luxusautók méregdrágán megvásárolható extrája volt. A beépített WiFi-vel rendelkező példányok vezeték nélkül képesek hálózati kapcsolatra. A patikán belül, helyhez kötöttség nélkül képes kommunikálnia patikai rendszerrel.

Első fejlesztéseinkben a PDA-nak pont ezt a tulajdonságát igyekeztünk kihasználni. A leltározás, a bevételezés a patikai rendszer számítógépeitől távol, sokszor mozgás közben történik.

Leltározó modul

Használható “vakleltárra” illetve már rögzített/ átemelt leltár ellenőrzésére. A PDA-s program a Gyógyír.Win-ben felvett, nyitott leltárhoz csatlakozik. A cikkek leltárkartonja - kiegészítő szkenner esetén - vonalkóddal vagy keresőszavakkal érhető el, ahol hasonlóan az irodai leltárhoz, a leltározott mennyiség felvehető ill. módosítható. A PDA-n felvett készletek azonnal megjelennek az irodai programban, így on-line monitorozható a leltár készültsége.

Bevételező modul

Ebben az esetben - hasonlóan a bevételezési számla irodában történő manuális rögzítéséhez - egy, még üres számlát tölthetünk fel tételekkel. A cikkek felvétele a számlatételek közé ill. a tételek módosítása - hasonlóan a leltározó modulhoz - vonalkódokkal vagy keresőszavakkal történik. A tételeknél éppúgy, mint az irodai programban, a mennyiségen és az áron kívül, megadható a gyártási szám és a lejárati idő. Az áruk megfelelő elhelyezését segíti a tétel űrlapján megjelenő inventár, amely szükség esetén módosítható is.

Már létező elektronikus számla ellenőrzése.

Ebben a megközelítésben egy, már tételekkel feltöltött számla (pl. nagykereskedőtől modemen kapott elektronikus számla) ellenőrzését végezhetjük el. Az ellenőrzés során (az irodai géptől távol) az érkezett árut vetjük össze az elektronikus számlával, hasonlóképpen ahhoz, amikor az ellenőrzést a papírszámlán végzik. A vonalkódolvasóval vagy keresőszavakkal azonosított cikknek csak a mennyiségét kell jóváhagyni ill. felülírni, más adatot itt nem kell rögzíteni. Az ellenőrzés eredménye egy a PDA-n és az irodai programban is bármikor elérhető lista, amelyen szűrni lehet a számlától eltérő tételekre.

Készletelemző modul

Tartózkodási helyétől függetlenül elemezheti készleteit, termékeinek fogyását. Egy szakmai kiállításon sétálva, egy nagykereskedővel folytatott tárgyalás alatt, vagy amikor Önnek megfelel, szüksége lehet fogyási és más készlettel kapcsolatos adatokra. Csak hordja magával PDA készülékét, így az összes információ a kezében lesz.

Pharmainfo modul

Ennek az egyszerűen használható programmodulnak a segítségével, a már régóta megszokott és bevált Pharmainfo programunkat használhatja PDA készülékén. Végezzen interakció-vizsgálatot, kérdezzen le gyógyszer-információt, keressen a különböző gyártók készítményei között bárhol és bármikor!

TAXA modul

GPS műholdas navigáció modul

Kapcsolódó anyagok:


nyomtatóbarát változat

Copyright © 2005 NOVODATA ZRt. lap tetejére | oldaltérkép | levél a webmesternek